Szent Mihály főangyal templom (2022)

Tápé első temploma feltehetően a 13. században épül, amelyet aztán többször átépítettek és bővítettek. A török időkben a szegedi ferencesek jártak ki ide misét tartani. A sok viszontagságot megélt templom 1941-ben kapta mai formáját, amely három korszakot is idéz, mégpedig a gótikát, a barokkot és az eklektikát.


A templom gótikus szentélyében látható az a 14. századi freskótöredék, amely a négy apostolt és egy Veronika kendőt tartó alakot ábrázol. A templom főoltárán Szent Mihály főangyal látható.


Az istenház legutóbbi felújítás során került elő a 14. századi freskó és több csontváz maradványt találtak az épület alatt, ez az utóbbi félthetően az egykor itt húzódó temetőből került elő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése