Magyarok Nagyasszonya székesegyház (2022)

A szegedi dóm a méltóság teljes alakjával a városkép talán legjellegzetesebb eleme, ezen kívül pedig hazánk újkori egyházi építészetének egyik legmonumentálisabb alkotása.

forrás: fototar.lechnerkozpont.hu
Szegednek már Szent István idejében temploma volt, ennek maradványait találták meg a fogadalmi templom építésekor. Valószínűleg a 12. században emelt épületet a tatárok rombolták le. A Dóm elődjének számító barokk Szent Demeter templomot 1725-ben építették fel az egykori falakból.  A mai nagytemplom tervei az 1879-es árvíz után készültek el, amikor is város fogadalmat tett egy új templom felépítésére. A Szent Demeter templom lebontását követően 1913–1930 között épült meg a székesegyház, amelyek terveit Schulek Frigyes készíttet. De a költségek csökkentésé végett inkább Foerk Ernőt kérték fel, aki inkább a tégla-architektúrára helyezte a hangsúlyt.


A fogadalmi templom belsejében Patay László Munkácsy díjas festőművész által megfestett Szent Gellért élete látható, amely 1980-ban készült. A főoltár felett a Magyarok Nagyasszonya kép áll, amely Máriát karján a gyermek Jézussal, fején a koronával, vállán a koronázási palásttal, és kezében a jogarral ábrázolja Emellett jelentős még a Szent Gellért-oltár is, amelyet 1930-ban Foerk Ernő tervei alapján, Krasznai Lajos faragott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése