Kisvárdai vár (2019)


A település a Várdai család birtokközpontja volt a 13. század utolsó évtizedeitől. Zsigmond király engedélye nyomán 1465-ben Várday István érsek kezdte el egy komolyabb erősség megépítését. A családfő halála miatt az építkezés annyira lelassult, hogy csak 1521-ben sikerült befejezni.

forrás: latvany-terkep.hu
A négyzet alaprajzú, tornyokkal rendelkező a várat cölöpökből készült külső védmű védte. A török hódoltság idején a Várdai család tagjai Ferdinánd pártjára álltak, ezért Fráter György a nagy fontosságú várat 1544-ben elfoglalta. A Várdai család utolsó férfitagja, Mihály 1584-ben meghalt és a hatalmas birtokaikat a Homonnai és Zichy családok örökölték. 1672-ben Thököly kurucai foglalták el az erődöt, majd II. Rákóczi Ferenc katonái visszavették a császáriaktól és meg is tartották egészen a szabadságharc bukásáig. Ezután a vár hadi jelentősége megszűnt, a falai pusztulásnak indultak, a köveinek egy részét uradalmi épületekhez hordatták el.

A romos épületbe Vármúzeumot rendeztek be az ötvenes években, amely kőtárában látható a Várday család több tagjának a sírköve. 1980-tól a Kisvárdai Várszínház költözött ide.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése