Kiskunsági Betyár Kúria (2016)


A Kiskunsági Betyár Kúria a Kiskunsági Nemzeti Park területén, festői környezetben Kunadacs külterületén fekszik.
Magát a „kastélyt” Öttömösi Geréby Pál építtette az  1800-as évek elején és egészen 1956-ig volt a Gerébi család birtokában. A klasszicista stílusú épületet, 2010-ben teljesen felújították, így visszanyerte az eredeti szépségét a híres épület.

A monda szerint a kunsági betyárok több ízben megfordultak a környéken. A két híres betyár, Rózsa Sándor és Bogár (Szabó) Imre is kedvelte a hatalmas nádasokkal átszőtt pusztákat, hiszen a turjánok (nádas) veszélyesek voltak azok számára, akik nem ismerték bennük a járást. 

Napjainkban a kúria látogatóközpontként funkcionál, állandó és időszaki kiállítással várja az érdeklődőket.  A régi betyárok élet mindennapjai és kellékei elevenedik meg az itteni tárlatokban. Emellett a Nemzeti Park szakemberei rendszeresen előadásokat tartanak a Kiskunsági Nemzeti Park jellegzetes növényeiről és állatvilágáról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése