Vármegyeház és a Bencés apátság romja (2018)


 A szekszárdi bencés apátságot I. Béla király alapította valószínűsíthetően 1061-ben. A tatárjárás után az apátság épülete köré vár épült, a 14. században pedig már iskola működött az monostorban. Mohács felé vezető útján a törökök rátették a kezüket a várra, és csak 1686 szeptemberében sikerült a keresztény seregek visszafoglalni Szekszárdot. Az itt álló kereszt alaprajzú templom 1794-ig állt, ugyan is egy szörnyű tűzvész által elpusztult, a köveit elhordták az új istenház felépítéséhez.
Az apátság uradalmi épületeit átépítették megyeházának, 1804–1805 között Schmidt Vencel tervei szerint bővítették. A mai formáját Pollack Mihálynak köszönhetjük, aki dór oszlopsoros, timpanonos rizalitot álmodott ide. 1967 és 1972 között az apátság alapjait feltárták, és az előkerült a falakból hangulatos romkertet alakítottak ki a Vármegyeháza udvarán. A helyszín rendszeresen színteret biztosít hangversenyeknek és folklórműsoroknak, a házban a 2000-es évek eleje óta a Tolna Megyei Levéltár működik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése