A Maty-éri versenypálya vagy, ahogy a nagyközönség ismeri a Szegedi Olimpiai Központ a világ egyik legjobb adottságaival rendelkező kajak-kenus és evezős sportlétesítménye. Emellett víztározó tájképi értékei és természeti környezete is kiemelkedő, megóvása érdekében Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata helyi védet területé nyilvánította.
A vízfelület elődje a szabályozás előtt egy a Tiszához tartozó bővizű kanyarulat volt, amelyet az ősi korokban itt megtelepedő emberek is használtak. Erre találtak bizonyítékot 2000-ben egy ásatás során, amikor is egy ősi fahíd maradványait találták meg, amely egykor a Maty legkülső ágának két partját kötötte össze. A lelet igazi szenzációnak számít, hisz ehhez hasonlót korábban a Kárpát-medencében nem találtak még.
A tó vízi pályává vállásásának története 1979-ben kezdődött, ekkor született meg a döntés a víztározó kialakításához. Már a tervezés során felmerült, hogy vízi sport céljaira is alkalmassá tegyék a tározót, amelynek a halászati hasznosításáról is gondoskodni kellett. Ezért a tározó több célú vízi létesítményként elsősorban belvíztározó, másodsorban vízi sportpálya, harmadsorban horgász víz lett. A szegedi példa jól bizonyítja, hogy a horgász és a kajak-kenu sport jól megfér egymás mellet, sőt egy ízben már Horgász Világbajnokságnak is otthont adott a híres komplexum.
Az olimpiai központ Szeged belvárosától nyugati irányban helyezkedik el. Megközelíthető az 55. számú (Szeged-Baja) és az 5. számú (Szeged-Röszke) út felől is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése