Nagyboldogasszony templom (2022)


Jászkarajenőnek már a középkorban is temploma volt a kisharangosi határrészen, amely romjai még 1910-ben láthatók voltak.

Az első belterületi istenházat a 1860-ban községház nagyterméből alakították ki, amelyet Nagyboldogasszony ünnepén templommá szenteltek fel. A község ezt az épületet hamar kinőtte, ezért 1892-94 között új templom építtetett Vaskovics Antal ceglédi építőmester tervei alapján, amelyet ugyancsak Nagyboldogasszony tiszteletére szenteltek fel. A neogótikus stílus épület 68 méter magas tornyával a környék egyik legszebb temploma.

A templomhoz tartozik egy szomorú történet is, ugyanis a vörös rémuralom idején, 1919-ben a plébánost és a káplánt kivégezte átvonuló kommunisták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése