Sarlós Boldogasszony kegytemplom és kolostor (2019)


A Csíkszereda melletti Csíksomlyó a Kárpát-medence legismertebb zarándokhelye, és a minden évben megrendezett pünkösdi búcsú pedig a legnagyobb katolikus rendezvény egész Erdélyben.
A mai templom elődjét az ide telepedő ferences szerzetesek emelték gótikus stílusban a 15. században. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt épületet és a hozzá tartozó kis kolostort a török támadások miatt erős kőfallal vették körül. Az sorozatos ostromoknak köszönhetően 1661-ben a betörő oszmán sereg felkoncolta a kolostor lakosságát. A romos építményt 1804 után Konstantin Schmidt tervei alapján újjáépítették.

A neobarokk stílusú kegytemplomban őrzik a világ egyik legnagyobb méretű kegyszobrát, a csodatévő Mária-szobrot. A 16. században hársfából faragott reneszánsz Mária-szobor valószínűleg a világ legnagyobb kegyszobra. A misztikus hangulatú, hármas koronát viselő Mária a jobb kezében királynői jogart, balban pedig a kisded Jézust tartja. A legenda úgy tartja, hogy a szobrot Hunyadi János készíttette törökök feletti győzelmének hálajeléül az égieknek hálát adva. Egy másik monda szerint egy török vezér látva az értékét el akarta vitetni, de a szobor olyan súlyossá vált, hogy nyolc pár ökörrel sem tudták megmozdítani. Ő ezt látva kardjával megsebezte a szobor arcát és nyakát, melynek nyomai ma is látszanak.
A templombelsőben a „csodatevő” Mária mellett Szent István és Szent László királyok szobrai állnak. A mellékoltárok közül többön Papp Miklós festményei láthatóak, és a szószéket is ugyancsak ő készítette. A kegytemplomhoz tartozik, még az udvarában található a Szent János kápolna és a 18. században épült ferences kolostor épülete is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése