Sós-tó (2015)

A várostól északra az 53-as út mellett található a környék közkedvelt horgászhelye a kiskunhalasi Sós-tó. A tó és környéke nem csak a horgászat szerelmeseinek nyújt kikapcsolódást, hanem a pihenni és kirándulók számára is. A vízfelület partján felállított kilátóból pompás kilátás nyílik a természetvédelmi területre, sőt a mellette elterülő parkerdőben pedig kellemes sétákat tehetünk.

A folyószabályozások előtt a környék egy egybefüggő mocsaras terület volt, de a tó gyógyító hatású vizét már 1878-ban felismerték és használták. 1999-ig a vízfelület gyógyhatásának köszönhetően Európa-hírű fürdő kultúra alakult a város mellett, de sajnos a szigorodó vízminőségi előírások miatt a strandfürdő engedélyét bevonták.



A helyi horgász egyesület végül megoldotta tó vízének utánpótlását, és a környék a pecások birodalma
lett. A vízfelületen, és az azt körülölelő nádas és gyékény szegélyekben védett növény- és állatfajok találtak otthonra. A ritka növényeken kívül számos védett és fokozottan védett állatfaj fordul elő. A kiskunhalasi önkormányzat a tavat, és a mellette elterülő parkerdőt 2005-ben helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította. Így manapság már a turisták kényelmét szolgálja az erdő gondozott pihenője és a parton felállított impozáns kilátó. Műemléki szempontból két fontos objektum található a tó szomszédságában, az egyik egy Árpád-kori temető emlékjele a parkerdőben. A másik pedig a 19. század elején épült klasszicista Sóstó Csárda, amely meghitt környezetben kiváló konyhával fogadja a vendégeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése