Salgóvár (2014)



A Medves-fennsík legszebb bazaltcsúcsa a 625 méter magas Salgó. amelyen áll egy várfal maradvány. Az itt látható úgynevezett „zsákos" bazalttömb oszlopok mintegy 5 millió éve keletkeztek egy vulkáni kitörés követően. A szétterülő kőzetdarabokból és vulkáni hamukból álló gyűrűszerű sánc alakult ki, a közepén a kráterrel, amelyre az erőd épült.


A vár ismert történelme az 1500-as évekre nyúlik vissza, amikor is a Szapolyai család birtokolta. Az erődöt miután a török elfoglalta majd negyven éven át birtokolta, ezután már nem került sor az lerombolt vár visszaépítésére. A 19. században egy felújítás hajtottak végre a romokon, és az ország egyik legszebb panorámájú kilátója lett ide felállítva.


grafika: magyar-varak.hu




1845. június 11.-én Petőfi Sándor is felkereste a várromot és itt szerzett élmények hatásaként született meg a "Salgó" című költeménye. Azóta egy márványtábla őrzi a költő emlékét a várfalon.

"Talán nem volt Magyarországon vár, mely olyan közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem legfelső csúcsán: tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése