Árpád-kori templomrom (2019)


Felsőalpáron a középkorban egy nagyon fontos királyi útvonal haladt keresztül, amely Szolnokot és Szegedet kötötte össze. Nem csoda, hogy a sót szállító út mellett apátsági és királyi birtok is feküdt. Sokáig csak legenda volt az ebből az időkből való Árpád-kori templom kiléte, ugyanis csak a helyiek hittek benne, hogy a régi TSZ központjában lévő domb egy templomromot rejt. 2015-ben viszont magánkézbe került a terület és a felszínre hozták a 11. századi templom alapját ott, ahol a helyiek gondolták.

Az ásatások során kiderült, hogy a templomot a 14. századi bővítés során alakították át szögletesre, és az is bizonyosságot nyert, hogy a tatárjárás vetett végett az itteni virágázó település életének, mert a templom mellet több száz lefejezett test maradványát találták meg. A közel ezer éves romok megmenekülése egy lelkes magánszemélynek köszönhető, aki az 1920-as években homokkal temettette be az álló falakat, hogy ne hordják el helyiek a köveit.

Aki szemügyre szeretné venni a romkertet, annak a Tőserdei Pálinkaházat kell megkeresnie a településen. A Kultúrművek által üzemeltet látogatóhelyen, nyitvatartási időben szabadon megtekinthető a feltárás és annak történetét bemutató kiállítás is. Emellett még megelevenedik egy 30-as évekbeli város főutcája (Pálinka Patika Város) is a birtokon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése