Fogolykiváltó Boldogasszony templom (2018)


Gomba községnek már a középkorban állt egy katolikus temploma, amelyet a nép „rácz” templomnak nevezett, védőszentjei pedig Szent Simon és Júdás apostolok voltak. Miután a falu teljes lakossága református hitre tért át, a templomot is protestánsok vették birtokba.
A jelenlegi templom építését Scitovszky Béla belügyminiszter, helybéli földbirtokos kezdeményezte, és 1928-ban készült el az eklektikus stílusú, egytornyos épület. A szentély oltárképe Raffaelo Sixtusi Madonnájának másolata, a mellékalakok nélkül.

A templom védőszentjének, a Fogolykiváltó Boldogasszonynak a története 1218-ra nyúlik vissza, amikor is a Boldogságos Szűz látomásban buzdított Nolascói Szent Pétert a fogolykiváltó rend megalapítására. Magyarországon, a török idők óta ünneplik mítoszt, hiszen egy helyi történet szerint Bécs török uralom alóli felszabadítása után, a török rabsága alól több mint 3000 fogoly szabadult ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése