Zsinagóga (2015)


Kiskunhalason az egyedülállóan összetartó zsidóközösségnek hála maradt meg épen és használatban a klasszicista hitközségi épületegyüttes. Ugyan is a hitközség önerejéből renoválta zsinagógát és a hozzátartozó rabbilakást, hitközségi székházat és iskolát.

A városban az 1766. évi helytartó tanácsi döntés alapján indult meg a más vallásúak beköltöztetése. A város vezetése a gyapjú-, bőr- és gabonakereskedelemmel foglalkozó zsidókat támogatta a konkurens görög kereskedőkkel szemben.

A Petőfi u. 1 szám alatt látható épület 1857-1860 között épült klasszicista-romantikus stílusban, a keleti díszesebb homlokzatán pedig még napjainkban is az ”Egyedül Istennel" felírat látható. Bács-Kiskun megye egyetlen működő zsinagógája kertje és a hitközösség temetője is szépen gondozott. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése