Nagy-Ludas-halom (2019)

A kunhalmok az alföld területein található, mesterségesen létrehozott különleges földhalmok, amelyek gyakran ősi temetkezési helyek, és a többségük a honfoglalás előtti időkből származik. 
A mindszenti Nagy-Ludas-halom pontosabban három település: Mindszent, Szegvár és Derekegyház közigazgatási határának találkozási pontján fekszik. Az ország egyik legtöbb nevű halma nevét a hajdan itt tanyázott vadludakról kapta. A domb környékén előkerülő régészeti leletek (csont és tégla) középkori település nyomaira utalnak. Ezekből következtethető, hogy itt középkori temetőt és templom is állott. A halom három település határának közös pontja, ezért határdombokat helyzetek el rajta a 18. század első felében, a csúcsán lévő feszületet is ekkor tájt állíttata gróf Károlyi Sándor.
Az 1730-as években az „ördöngős” boszorkányperekben úgy vélték, hogy a domb  a boszorkányok áldozó- és találkozóhelye. Egy másik néphagyomány szerint a halom tatár vagy török holttestek is rejt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése