Mőcsény


„A Bonyhádot Bátaszékkel összekötő út mellett fekvő település elérhető az 56-os út Bátaszék feletti szakaszáról is. Vasútállomása is van, a Dombóvár - Bátaszék - Baja vonalon juthatunk el ide. Német ajkú lakosai valamikor híres szarvasmarha-tenyésztők voltak, olyan szép bikaistállót építettek, hogy a környékbeliek mőcsényi gimnáziumnak csúfolták (TSZ-irodává építették át). A település központjában helyezkedik el a felújított művelődési ház, tájház, vegyesbolt és vendéglő.
Mőcsényhez tartozik a 2 kilométerre lévő Palatinca is. 1959-ben hozzácsatolták a szomszédos Zsibrik falut. A korábban önálló község Baranyához tartozott. Német lakóit kitelepítették, vagy elköltöztek, evangélikus templomuk, melybe az egész falu belefért, üresen áll.
Néhány nagyon szép régi parasztház látható, így a templom fölött egy Fachwerk-építésű is. A református egyház által működtetett Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány telepén a kábítószeres fiatalokat gyógyítják, rehabilitálják.” (volt.hu)


Nevezetességek, látnivalók:
- Palatincai kápolna
- Néprajzi gyűjtemény (német, székely, felvidéki)
- Vasúti alagút

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése