Emlékpont (2015)

Csongrád megye egyetlen Holokausztmúzeuma világviszonylatban is egyedül álló, hiszen Magyarország 1945-től 1990-ig terjedő azon viharos időszakát próbája meg elénk tárni, amely nem a zsidóüldözésről szólt. Az Emlékpont modern épület három évszázad építészeti jegyeit hordozza magán és 800 négyzetméteres kiállítótermeiben pedig a mai legkorszerűbb kiállítási eszközök segítségével elevenedik meg történelem eme zavaros időszaka.


A Kádár korszakot felölelő kiállítás anyagának összegyűjtésére 2005-ben egy országos felhívás keretében került sor. A történelmi összeállítás főleg a Hódmezővásárhelyen és környékén lezajlott eseményekből táplálkozik. Az átkos időszak szemtanúval készített közel kétszáz interjú és a „bűnösök fala” próbál meg erőteljesen a nézelődő szívére és lelkére hatni.

A földszinti termekben megismerhetjük kommunista rendszerrel egyedül dacoló tanyavilág eszközeit és azok eltörlésére bevetett propagandát. A nagy terembe jutva találkozhatunk „Iván”-nal, a helyi 4 méteres katona szoborral és a korszak megkövetelt stílusában született festményein keresztül beletekinthetünk a szocialista mindennapi életbe. Ezen a szinten egykori vásárhelyi üzemek Európa szerte kereset termékei találhatóak, köztük a városban gyártott kisautó, a PULI. De látható még itt egy retróbüfé is, amely a kor jellegzetes vendéglátóipari egységébe kalauzol.





Végül a pincébe található még néhány monumentális ávós határőr szobor, amely arra fókuszál, hogy központi témái legyen a teremnek azok a csizmák, amelyek egykoron a szabadság fogalmát döngölték a Magyarországon a földbe.

A kommunizmus borzalmainak emlékhelye Hódmezővásárhely főutcáján egy forgalmas csomópontnál az Andrássy út 34 szám alatt található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése